„Mintha egy hétre bedugtak volna a 220-ba a Maldív-szigeteken.”

Szilvi története a Létezz, Lélegezz Maldív-táborról – 11 hónappal később.

„Én úgy jöttem haza a Maldívról, mint akit egy hétre bedugtak a kettőhúszba.”

Szilvi mosolyogva mondja ezt, pedig már majdnem egy év telt el azóta, hogy velünk töltött nyolc napot a Divine Souls’ Mission Létezz, Lélegezz táborában. A mondatában benne van minden: a feltöltődés, a bátorság, és az a fajta belső áthangolódás, ami túlmutat egy „szép nyaralás” emlékén.

Ez a cikk róla szól – és azokról a nagyon is ismerős kérdésekről, félelmekről és vágyakról, amelyekkel ő is érkezett:

• lesz-e bátorságom elindulni egyedül?

• tudok-e végre igazán jelen lenni a saját életemben?

• mi történik velem, ha egyszer nem én szervezek mindent?

A pillanat, amikor azt mondta: most.

Szilvi nem egyik pillanatról a másikra döntött. Körülbelül másfél évig csendben figyelt minket:

„Egy barátnőm hívta fel rá a figyelmem, hogy ti szerveztek ilyen táborokat. Elkezdtelek követni Instagramon, Facebookon, megnéztem a honlapot, a kommenteket, figyeltem a táborokat. Szépen lassan épült bennem a bizalom.”

Vonzották őt a női Bali táboraink, az ájurvéda elvonulás is… aztán egyszer csak megjelent a Maldív-tábor, a Létezz, Lélegezz tematikával.

„A Maldív nekem mindig is egy nagyon régi álmom volt. És amikor megláttam, hogy ti oda szerveztek tábort, ráadásul légzéssel, jelenléttel, olyan eszköztárral, ami mindig velünk van… akkor azt mondtam: most van itt a pillanat.”

A „most” azonban nem jelenti azt, hogy nem voltak kételyek. Szilvi őszintén mesél a félelmeiről is:

• félt a mély víztől

• nem rajong a tengeri herkentyűkért, amik a lábunk körül úsznak

• és közben ez volt az első útja, ahol család nélkül, egyedül utazott ilyen messzire

„Tele voltam kérdésekkel. Felhívtam Zsuzsit, megbeszéltünk egy online találkozót, hogy el tudjam mondani a félelmeimet. Egy órát beszélgettünk. Amikor letettük, azt éreztem: én ide megyek.”

Onnantól kezdve már nem kérte ki a családja engedélyét – hanem bejelentette:

„Úgy mentem be a férjemhez és a fiamhoz, hogy: srácok, januárban én utazom. És ez most nem családi nyaralás lesz, mert ez csakis rólam szól. Nem a véleményetekre vagyok kíváncsi, hanem azt szeretném megbeszélni, hogyan tudjuk ezt jól megoldani.”

Az első lépés: rábízni magad másokra.

Otthon Szilvi „a fő kolompos” – ő szervez, tervez, intéz, tartja össze a szálakat. A legnagyobb luxus, amit a táborban megengedett magának, nem a Maldív kékje volt, hanem az, hogy elengedhette az irányítást.

„Mindig én szervezek. Utazást, programot, mindent. Most azt akartam, hogy egyszerűen bele tudjak simulni valamibe, amit mások találtak ki. Hogy csak élvezzek valamit, amiért nem nekem kell felelni.”

Az indulás előtti ismerkedős vacsorán találkoztunk vele először személyesen. Már akkor megfogalmazta:

• szeretné gyakorolni a jelenlétet

• szeretne tervek és kötöttségek nélkül lenni

• szeretné megtapasztalni, milyen az, amikor nem ő gondoskodik másokról, hanem őt tartják

  
  

Ez az elengedés azonban nem egyik pillanat alatt történik. Az első percek a szigeten még nagyon is ismerősek lehetnek annak, aki valaha kilépett a komfortzónájából:

„Leszálltunk a speedboat-ról, besétáltunk azon az egy utcán, amit mi csak Rodeo Drive-nak neveztünk… és azt éreztem: te jó ég, mit keresek én itt? Minden idegen. Körülöttem csupa ismeretlen arc. Fura volt, nagyon új.”

Aztán eltelt néhány óra. Egy séta a szigeten, pár beszélgetés, az első nap megérkezése.

„Nagyon gyorsan átálltam. Onnantól kezdve éltem a szigetet. Minden nap volt valami csoda.”

Egy lakott kis sziget – és az 50-féle kék.

Nem resort-sziget, nem elszigetelt luxusbuborék – hanem egy 200–300 fős lakott sziget, buja növényekkel, frangipáni fákkal, négy-öt különböző stranddal és egyetlen kis utcával, ahol esténként összefutunk egymással.

„Szerintem zseniális, hogy lakott szigeten voltunk. Százszor jobb, mint egy resort. Volt élete a helynek. Emberek, akik ott élnek, gyerekek, akik ott nőnek fel. Minden nap eldönthetted, melyik strandra mész. A sziget belseje tele volt zölddel, frangipánival, papagájjal.”

A tenger pedig:

„Én rengeteget fürödtem már tengerben és óceánban, de amit az Indiai-óceán adott, azt még soha nem tapasztaltam. Selymes lett tőle a bőröm, nem csípett, nem viszketett, ha egész nap rajtam volt a só. A kék 50 árnyalata… órákig el tudtam volna ülni csak úgy, hogy nézem a vizet, olvasok, és időnként felnézve hálát adok, hogy itt lehetek.”

A tábor egyik legnagyobb ajándéka sokszor ez a látszólag „semmi”: az, hogy csak ülsz, lélegzel, nézel – és nem kell közben hasznosnak lenned.

Jelen lenni: jóga, légzés, szertartások.

Szilvi a mindennapokban nagy fordulatszámon pörög – saját szavai szerint „három ember életét éli egyszerre”. Épp ezért volt felszabadító számára, hogy a nap kereteit nem a naptár és a teendőlista, hanem a test és a lélegzet adta.

• Reggeli jóga a homokos part közelében

• Esti meditáció, lecsendesedés

• Kártyahúzás közös körben: finom üzenetek, amelyek napokon át vele maradtak

• Workshopok Suryával, ahol a testet, a légzést és az elemeket kapcsoltuk össze

„Imádtam, hogy Surya halál egyszerű gondolatokat mond, mégis annyira betalálnak. Hogy a testünk 60–70%-a víz, és közben ott ülünk az óceán előtt, nézzük az erejét – és rájössz, hogy ez az erő benned is ott van.”

Szilvi különösen sokat visz magával a szertartásokból:

„A tűz-, víz-, holdszertartás… mindegyik adott valamit. A spiritualitásnak egy olyan mezsgyéjén mozogtak, ami számomra teljesen befogadható volt. Tudtam kapcsolódni ahhoz, hogy mi az az üzenet, amit akkor és ott magamnak szeretnék bevinni.”

És ott volt a tábor egyik legmélyebb pillanata: az egyéni légzésterápiás szeánsz Suryával. Szilvi az utolsók között ment be – addigra bőven hallott már történeteket sírásról, megkönnyebbülésről, erős érzelmi folyamatokról. Nem csoda, hogy tartott tőle:

„A nem kapok levegőt, a fulladás érzése mumus az életemben. Ezért nagyon féltem. De Anett is bent volt velem, éreztem a támogatását, és annyira biztonságban voltam, hogy el mertem menni addig, ameddig tudtam.”

A megélés részletei maradjanak az övéi. Amit megoszt velünk, az az, ami utána történt:

„Olyat még nem éreztem életemben. Mintha valami egyszerűen eltűnt volna innen, belülről, a mellkasomról. Felszakadt, felszabadult. A nap hátralévő részében úgy éreztem, tíz centivel a föld fölött lebegtem. Valamilyen tehertől megszabadultam.”

Surya személyre szabott jóga gyakorlatsort és mantrát adott neki útravalóul – Szilvi pedig egy hónapig minden reggel gyakorolta:

„Egy hónapig minden reggel csináltam. Éreztem a jótékony hatását. Aztán jöttek a kifogások, a ’most nem érek rá’, és kizökkentem. De a tudás nálam van. Tudom, hogy bármikor visszatérhetek hozzá, ha úgy döntök: újra magam választom.”

Kapcsolódás idegenekkel – és önmagaddal.

Sokakban ez az egyik legnagyobb félelem:

„Mi lesz, ha senkit nem ismerek?”

Szilvi is így jött. Nem ismert minket, nem járt még Divine Souls' Mission táborban, párok és visszatérők közé érkezett „újként”. Ráadásul bevállalta, hogy teljesen ismeretlen szobatárssal osztozik egy szobán.

„Kétágyas szobát kértem, egy kulccsal. Nagyon különböző ritmusban éltünk a szobatársammal, Anitával, de tíz napig tökéletesen menedzseltük. Semmi puffogás, semmi konfliktus. Olyan természetesen és lazán oldottunk meg mindent.”

A csoportdinamikát így írja le:

„Olyan emberek verődnek össze egy-egy ilyen utazáson, akik hasonló nyitottsággal és kíváncsisággal vannak a világra. Ha akartam, egyedül voltam. Ha akartam, csak odaszóltam valakinek, hogy ’mehetek veletek?’, és az volt a válasz: ’persze, gyere’.”

Mi, szervezők úgy látjuk, hogy néha könnyebb idegenek között önmagadnak lenni:

„Nincsenek meg azok az elvárások, szerepek, amik otthon. Tiszta lappal indul mindenki. Nem kell ilyennek vagy olyannak lenned senki előtt. Azt tudod megélni, amire akkor neked szükséged van.”

Hazahozott kincsek: sál, fotókönyv, illatok, szavak.

Szilvi nem akart „csak emlékezni” az útra – tudatosan készült arra, hogy minél több formában elmentse magának.

• készített egy fotókönyvet a saját és a DSM fotókból

• vezetett egy zárt Facebook-csoportot, ahol minden nap megosztotta a megéléseit

• és megalkotta a saját „Maldív-sálját” a kék árnyalataiból.

„A tengerpartról küldtem egy fotót egy szövős-lány barátnőmnek, aki fest is. Megkértem, hogy fesse meg nekem ezeket a színeket, mert szeretnék egy sálat szőni belőlük. Ő festette a fonalat, én szőttem meg. Ebben benne van az óceán minden színe. Amikor viselem, emlékeztet.”

Azóta frangipáni olajat használ parfüm helyett, mert az illat azonnal visszaviszi a szigetre. A fotókönyvet pedig bármikor, amikor fellapozza, újraéli az élményt.

A legfontosabb, amit mégis hazahozott, talán nem is tárgy, hanem minőség:

„Azt is magammal hoztam, ahogyan ti hárman – Anett, Zsuzsi és te – jelen vagytok. Az a rengeteg elfogadás, melegség, az az érzés, hogy nincs olyan kérdés vagy helyzet, amire ne tudnátok szeretettel reagálni. Ezt jó volt megtapasztalni, hogy ilyen is van. És szeretném, ha én is tovább tudnék adni valamit ebből a környezetemnek.”

Mit üzen Szilvi annak, aki még bizonytalan a döntésében?

Vannak, akik hónapok óta figyelik az oldalunkat. Olvasnak, nézik a képeket, elmentik a Maldív-tábor linkjét, majd visszateszik egy képzeletbeli polcra. Közben pedig működik bennük ugyanaz a belső párbeszéd, amit Szilvi is jól ismer:

„Lehet, hogy nekem is mennem kellene…”

„De mi van, ha…?”

Szilvi válasza rövid és egyértelmű:

„Ne habozzanak. Fantasztikus élmény lesz, ezt garantálni tudom. Csodálatos a helyszín, és ne legyen visszatartó erő, hogy nem ismersz senkit – ez megoldódik. Csak egy kis nyitottság és kíváncsiság kell.”

A Maldív-tábor számára nem „csak egy nyaralás” volt, hanem egy befektetés önmagába:

„Életem egyik legjobb döntése volt, az egyik legjobb befektetés, magamba."

Ha úgy érzed, te is túl régóta nem kapsz levegőt, ha ismerős a „három ember életét élem egyszerre” érzés, és valahol belül érzed, hogy jó lenne végre megállni, lélegezni, és csak úgy lenni – akkor lehet, hogy most épp ugyanannál a pontnál állsz, ahol Szilvi állt akkor.

A kérdés már nem az, hogy „megérdemlem-e?”, hanem az, hogy megengeded-e magadnak. Ha a válaszod IGEN, akkor a legnagyobb szeretettel látunk az alakuló Csapat tagjaként. Az utolsó helyek még kiadóak. A 2026-os tábor részleteit ITT éred el. Kérdés esetén pedig itt vagyunk. (divinesouls.mission@gmail.com) A Szilvivel készült teljes beszélgetést ITT tudod végig nézni.