Mindenre IGEN-t mondtam! Ez még engem is meglepett.

Első vietnámi táborunk idén tavasszal igazi örömtáborként debütált. Nagyon kíváncsiak voltunk, hogy résztvevőnk, aki a 30 év multilét kompenzálását várta az utazástól, hónapokkal a hazaérkezés után tud-e még táplálkozni az élményekből. S elárulunk egy kis kulisszatitkot is: Judit úgy döntött, jön velünk októberben Balira!! Aminek mi elképesztően örülünk ❤️ Így hát szerettük volna még a Balivarázs előtt kifaggatni a vietnámi megéléseiről. Drága Judit, fantasztikus látni azt a transzformációt, amin keresztülmentél. És köszönjük, hogy minderről nyíltan mesélsz is.

A legtöbben a Bali táborainkról ismernek minket, hiszen 2019 óta szervezünk oda inspirációs utakat. Téged azonban a tavaszi vietnámi táborunk szólított meg. Miért érezted úgy, hogy inkább Vietnámot választod ezúttal mintsem Balit? Mi fogott meg az elvonulásunkban leginkább?

Már évek óta követtelek titeket, de Bali valahogy nem vonzott. Nem éreztem azt, hogy Bali tudna bármi pluszt adni, mint egy szimpla utazás és persze akkor még személyesen nem ismertem a közösséget. Vietnám először a hely miatt vonzott, mert úgy gondoltam, hogy az tényleg más kultúra és annyira autentikus, amennyire lehet, mert még nem rontották el a turisták.

A jelentkezéskor megfogalmazott motivációd szerint feltöltődést, és a 30 éves multilét kompenzálását vártad a tábor 12 napjától. Azt kaptad, amit szerettél volna?

Na igen, ez a 30, ami addigra már 31 lett nagyon sokat kivett belőlem. Amit korábban imádtam benne az nagyon megváltozott és az utolsó évben jöttem rá, hogy elkezdett mérgezni, így mindenképpen lépnem kell. Nehéz döntés volt, lelkileg megviselt, mert az ismeretlenbe ugrottam. Szükségem volt egy kis egyedüllétre, a dolgaim átgondolására, plusz némi segítségre, hogy merre és hogyan induljak tovább. Végül sokkal többet kaptam, mint amire számítottam, de erről kicsit később.

Milyen kihívásokkal kell megbirkóznod a mindennapokban? És mindehhez milyen támogatást adott az elvonulásunk a 4 hónap távlatából visszatekintve? Hozott bármiféle változást az életedbe ez az utazás?

Munka-alkoholistaként naponta 10 órákat dolgoztam és anyaként tekintettem az általam képviselt termékre, annak értékesítésére. Imádtam a munkámat, szerelemmelónak hívtam és így is gondoltam rá sokáig. Aztán rájöttem, hogy elfelejtettem élni. Miután a lányom már kirepült, minden ébren töltött percben a munkámra gondoltam, hogy mi mindent lehetne még csinálni, mivé válhatna. Aztán egy nagy átalakulás kapcsán dobtam egy hátast, mert nem kaptam meg az ehhez szükséges támogatást és csak vegetáltam hónapokig. Na ekkor mondtam fel.

Az elvonulás során életemben először tapasztaltam meg azt a valódi feltétel nélküli szeretetet, amiről addig csak olvastam. Az elején mondtam is a csapatnak, hogy elfelejtettem hogyan kell nevetni - jó lenne felidézni és újra megtapasztalni. Ez szerencsére elég hamar sikerült és a végre „tejbetök” lettem.

A legnagyobb támogatást a csapattagok adták. Hasonló problémákkal érkeztünk, mindenki segített mindenkinek, lelkileg támogattuk egymást, már az is segített, hogy meghallgattuk a másikat. A beszélgetések során egyre közelebb kerültünk egymáshoz, megnyíltunk és befogadtuk a segítséget, amit szintén nehéz volt korábban megtennünk. Közben persze tudtam igazán magamra is figyelni, befelé fordulni és egyedül is lenni, ami így kicsit furán hangzik, de tényleg így volt. Ennek hatására a változás már ott beindult, sok elhatározás fogalmazódott meg bennem, amiket azóta megvalósítottam. Például sokkal többet foglalkozom a szeretteimmel, többet támogatom őket, több szeretetet adok, mert csak így várhatom el, hogy ezt a szeretetet, amit korábban hiányoltam, vissza is kapjam.

Mi tetszett a legjobban, ami abszolút felülmúlta a várakozásaidat és azóta is óriási szeretettel gondolsz rá?

A csapatban valahogy nem volt kérdés, hogy egy teljesen új dolgot kipróbálok-e, vagy sem. Mindenre igent mondtam, csak a lehetőséget, a kihívást láttam, amibe bele akartam ugrani. Ez magam számára is meglepő volt. Például korábban azonnal nemet mondtam volna a bringás kirándulásra, ott pedig simán felszálltam kb 1 utcakör gyakorlás után és indultunk is a rizsföldekre. A videón látszik is, hogy mennyire nem voltam még komfortos vele, de utána mégis büszke voltam magamra és bántam volna, ha nem vágok bele. De ilyen volt az is, hogy minden ételt megkóstoltam, ami elém jött, így a duriánt, meg a békát is, mert hol máshol ennék ilyet, ha nem Vietnámban.

Hogy írnád le Vietnámot? Milyen benyomást tett Rád az ország, a helyiek, a kultúra?

Nagyon meglepő volt, hogy Saigonba érve a kaotikusnak tűnő forgalom mennyire rendezett volt és hogy mindenki a végtelenségig türelmes a másikkal. A vietnámi emberek szeretete is nagyon megfogott. Egyszerűen odajöttek hozzánk az utcán és rákérdeztek honnan jöttünk, majd átöleltek és üdvözöltek. Ilyen fülig érő mosolyt még nem láttam, mint ami az arcukról köszönt ránk. Bármit kértünk segítettek, de kérnünk sem kellett, mert ha látták, hogy szükségünk van valamire, azt megkaptuk és ezt önzetlenül tették, ami egy európai embernek meglepő. Talán emiatt is, még sehol sem éreztem magam ennyire biztonságban, így már az első szabad délelőtt egyedül mentem be a városba, hogy napközben is megnézzem az óvárost.

A nagyobb városok kivételével, ez az ország még mindig a régi arcát mutatja, ahol szorgos emberek dolgoznak, megőrzik a természeti értékeket, vigyáznak rá, szerényen és sokszor szegényen élnek, de nem vágynak másra, így boldogok. A hegyek, a rizsföldek, a tengerpart mind-mind gyönyörű, haza se akartam jönni. Nem lehet szavakkal leírni, hogy mennyire csodás, ezt látni és tapasztalni kell.

18 fős csapattal érkeztél Vietnámba, s az út előttig senkit nem ismertél. Milyen volt a DSM miliő?

Azért egy közös vacsora szerencsére összejöttünk indulás előtt, ami hasznos újítás volt a DSM részéről, így nem voltunk teljesen ismeretlenek. Legalább tudtam a reptéren, hogy nem a másik csapathoz kell csatlakozzak.

Egyébként fura, de nem éreztem, hogy bárki idegen lenne. Már a reptéren összekovácsolódtunk és közösen kerestünk megoldást egy társunk problémájára. Aztán Dohában már vigyáztunk egymásra, hogy senki se kallódjon el, végül az első közös vietnámi vacsin már össze-össze kacsintottunk, pedig még egy nap sem telt el.

És akkor vissza is térhetünk arra, hogy ez a csapat tényleg egy olyan támogató közösség, ahol a tagok feltétel nélkül elfogadják és szeretik egymást. Mivel mások ismerték már egymást, de felém nagyon nyitottan fordultak, így nekem sem volt nehéz felvennem ezt a ritmust és hasonlóan kezelnem a helyzetet. Az tényleg működik, hogyha rád mosolyognak, akkor visszamosolyogsz.

Kit küldenél el a jövő tavaszi folytatásra?

Apukámat és magamat, mert arra értem haza, hogy apu mondta nekem, hogy addig spórol, amit el nem tud jönni velem legközelebb.

De a viccet félretéve, azokat küldeném el Vietnámba, akik egyszerre vágynak arra, hogy 1. pihenjenek, kiszakadjanak és feltöltődjenek, 2. felfedezzék a természet szépségeit és a helyi emberek szeretetét, 3. bátran kipróbáljanak új dolgokat, ételeket, italokat, tapasztalásokat. Mindezt pedig egy közösség részeként tudják megélni, ahol ha egyedül mennek is, sohasem lesznek egyedül, mert bármikor találnak lelki támogatást.

Családos nő egyedül Balin?!? Igen.

Enikő 2020-ban csatlakozott hozzánk először, egy hazai jóga hétvégére, s onnantól nem volt megállás. Óriási öröm volt számunkra, amikor megérkezett a jelentkezése a márciusi Bali táborunkba - hiszen pontosan tudtuk, hogy milyen intenzív időszak van mögötte: megszületett második kisfia, és közben munkahelyet is váltott. Innen üzenjük Enikőnek: szerintünk az egyik legnagyobb ajándék, amit a gyerekeidnek adhatsz, hogy a példádon keresztül megtanulják önmagukat szeretni. ❤️

Olvassátok szeretettel, hogy mit adott Enikőnek és a családjának a 8 napos álomutazás Balira.

Két kisgyermek anyukája vagy, és főállásban dolgozol. Hogy néz ki egy átlagos napod? Milyen kihívásokkal kell megbirkóznod?

Igen, két kisgyermekem van, egyikük majdnem 6, a másikuk pedig 2 éves. Mivel 8 órában dolgozom egy multinacionális gyógyszeripari vállalatnál, így fontos, hogy valahogy egyensúlyt teremtsek a család és a munka közt. Szerencsére rugalmas a munkaidőm, így picit könnyebb a gyerekekkel járó logisztikát megoldani, de sajnos ez sokszor az „énidőm” feláldozásával jár, annak érdekében, hogy mindkét helyen tudjak teljesíteni. Van, hogy altatás után még visszaülök a gép elé, nem pedig a pihenésre koncentrálok, ez sajnos nagyon hamar meglátszik a mentális állapotomon. Kevés segítségünk van a mindennapokban, a Férjemmel oldjuk meg a család szinte összes gondját-baját.

Volt bármilyen félelem, visszatartó erő, amik miatt hezitáltál, hogy velünk tarts-e Balira?

Természetesen. Nem volt egyszerű a döntés, hogy Veletek tartok-e vagy sem. Épp egy nehezebb időszakot éltünk meg családilag is, ez nagyon rányomta a bélyegét a hangulatomra, rettenetesen fáradt, és motiválatlan voltam. A Férjem és a család nagy része viszont bíztatott, hogy nagyon jót fog tenni egy kis kiszakadás a mókuskerékből, és a munkahelyem is épp akkor ajánlott egy hosszabb szabadság lehetőséget, így végül úgy gondoltam, itt a jel, és az idő. Mint minden anya, féltem itt hagyni hosszabb időre a gyerekeket, aggódtam, hogy jól lesznek-e, nem hiányzom-e majd nagyon, mit fognak enni, és persze hogy mi lesz, ha épp betegek lesznek. Mindenféle horror forgatókönyv megfordult a fejemben... De szerencsére a félelmeim alaptalannak bizonyultak, a gyerekek remekül vették az akadályokat, a nagyszülők pedig jól elkényeztették őket.

Persze voltak negatív hangok is a környezetemben, akik a szokásos „mantrát” ismételgették, hogy micsoda önző ez egy családos nőtől, hogy egyedül elmegy és nem viszi magával a családját...nos, az utazás után ők is máshogy álltak hozzá már ehhez a kérdéshez, mikor látták, hogy milyen pozitív hatása volt nem csak rám, hanem a családra is. Nem szabad rájuk hallgatni, ahogy én látom, sokszor ők nem merik a saját korlátaikat átlépni, így egyszerűbb a másikat bántani.

Visszakerestük a jelentkezéskor megfogalmazott motivációdat: Béke, önismeret, beteljesült álom. Hogy értékeled mindezt 5 hónappal a tábor után? Megkaptad azt az utazástól, amit vártál?

Abszolút megkaptam, sőt még többet is... Hihetetlen volt a sziget energiája, nekem ez volt az első utam Balira, élt bennem egy kép gyönyörű tengerpartokról és trópusi idillről, de az első pár napban rájöttem, hogy Bali nem csak ennyi. Sehol nem tudtam még ennyire kikapcsolni és töltődni. Hihetetlen, hogy mennyire nyugodt hely, kedvesek az emberek, bámulatos a környezet, ami mind segített, hogy pár óra alatt beleszeressek.

A helyi rituálék pedig, főként a víztisztító ceremónia ráébresztett, hogy mennyire fontos az, hogy magamba is fektessek energiát, ne csak a családom jóllétébe. Évek óta felgyülemlett feszültségeket szabadított fel, a mai napig hálás vagyok érte, hogy részt vehettem.

23 fős Csapat tagjaként érkeztél az istenek szigetére márciusban. Mennyire volt tere így annak, hogy akár a csapat keretei között, akár róluk lecsatlakozva a Magaddal való kapcsolatodat ápold?

Kicsit féltem tőle, hogy milyenek lesznek az útitársak, hiszen én nem barátnővel, vagy társsal érkeztem. De ez a félelmem is igen hamar elillant, hihetetlen, hogy milyen remek embereket vonz a Ti missziótok és mennyire jól passzolt mindenki a csapatba. Volt alkalmam hosszú beszélgetésekre a medence partján, út közben, a rizsföldek mellett, érdekes egybeesések derültek ki az életünkből, viszont, ha épp arra vágytam, bekuckóztam egy könyvvel a kezemben és magamban voltam. Én az a típus vagyok, aki szeret egyedül lenni, így nekem ez is fontos volt, de abszolút meg tudtam valósítani ezt az igényemet is a társasági élet mellett.

Ki tudsz emelni 2-3 momentumot a 8 élménydús napból, ami abszolút felülmúlta a várakozásaidat és azóta is óriási szeretettel gondolsz rá?

Most itt mondhatnám, hogy minden, mert összességében nézve mind a 8 nap egy csoda volt, de ha ki kellene emelnem pillanatokat, akkor mindenképp a fentebb említett víztisztító ceremónia volt az egyik, ami nagyon sokat adott. Olyan könnyűnek, és szabadnak mint a ceremónia után, hát, már nem is tudom mikor éreztem magamat... talán soha. Ami viszont rendszeres volt a nyolc nap alatt és mindig szeretettel gondolok vissza rá, azok a reggeli jógák voltak Anettal, a kis teraszon kint a természetben, a füstölőillatban. Nagyon jól esett minden napomat így indítani, valahogy teljesen más energiákat szabadított fel, mint egy „átlag” jóga a mindennapokban.

A résztvevők szinte mindegyike elmondta, hogy magasságokat és mélységeket is megéltek a tábor során. Számodra mi volt a legnagyobb kihívás az ottlét alatt, és hogy sikerült azon felülkerekedned?

A legnagyobb kihívás számomra az volt, hogy leküzdjem az orvosi végzettségemből adódó félelmet a mindenféle egzotikus betegségektől. Eleinte nagyon megnéztem, hogy mit eszek meg, nehogy valamit elkapjak, és a szúnyogoktól is tartottam. Persze aztán pár csípés után úgy voltam vele, hogy most már mindegy, lesz ami lesz  Az ételek pedig annyira isteniek voltak mindenhol, hogy aztán eszembe sem jutott ezen aggódni, nem volt gond sehol, a higiéniai viszonyoktól sem kell tartani. Soha ennyi friss gyümölcsöt és zöldséget nem ettem egy nap alatt és teljesen más íze van az ottani gyümölcsöknek, így kár lett volna nem megkóstolni.

Kb. 5 hónapja utaztál el Baliról. Mit hoztál haza Magaddal? Milyen hatással van a tábor élménye a mindennapjaidra? Hozott bármiféle változást az életedbe ez az utazás?

A nyolc nap egy hatalmas koncentrált pozitív élménycsomag volt, ami aztán hetekig dolgozott bennem. Nagyon sokszor eszembe jutottak az ott átélt pillanatok, sokszor álmodtam is róla. Tudtam, hogy szeretném valahogy beépíteni azt a fajta lelassulást és békés életet, amit kint megtapasztaltam, persze ez nem könnyű, teljesen más életet élünk itthon... Viszont megértettem a magammal való kapcsolódás és az öngondoskodás fontosságát. Anyaként meg kell értenünk, hogy magunkért is felelősek vagyunk, nem csak a gyermekeinkért, és ha nem vagyunk jól, ők sem lesznek jól. Örülök, hogy megértettem, hogy az, ha néha kiszakadok, az nem hátrányos a gyerekek számára, hanem éppen ellenkezőleg. Nehéz hosszú távon ezt a békés, lassabb életet megvalósítani, persze elszakad a cérna néha, de ez által a pár nap által kaptam eszközöket a kezembe, amikhez mindig visszanyúlhatok. Nagyon hálás vagyok ezekért.

Mit üzennél azoknak a kisgyermekes anyukáknak, akik úgy vágynak a táborunk adta kiszakadásra, töltekezésre, mint egy falat kenyérre? Közben viszont vívódnak, hogy valóban most van-e itt az idő. Aggódnak, hogy mi lesz a családdal, amíg ők távol vannak.

Én azt üzenném nekik, hogy ne gondolkodjanak, menjenek. Közhelyesen hangzik, de így van. Ha felmerült benned a gondolat, hogy kicsit ki kell szakadj, akkor az úgy is van. A csapat nagyon sokat segít abban, hogy az ember ne az otthoni dolgokon rágódjon, és nagyon hamar belekerül kint az ember egy olyan flow érzésbe, ami máshol nehezen megvalósítható. A gyerekeknek és a családnak pedig előnyös ez a kis változás, egy kipihent, feltöltődött Anyát kapnak vissza, aki türelmesebben tud aztán visszaállni a hétköznapokba.

Ez a tábor Balin volt életem legjobb befektetése.

Bátor, őszinte, nyitott, jólelkű és soha nem adja fel. Ő itt Ibi, akit a sors sok sok próbatétel elé állított, ő azonban mégsem veszíti el a hitét. Legyen Ibi és Tomi története reménysugár mindannyiónknak, hogy csodák igenis léteznek. Az odavezető utat pedig nem kell előre tudnunk, elég, ha érezzük az irányt, ami az esetükben most épp egy csoda tábor volt Balin. Ibi, minden jót megérdemeltek az életben. Sok boldogságot kívánunk a cseperedő Bali belly-hez ❤️

Hogy néz ki egy átlagos napotok? Milyen kihívásokkal kell megbirkóznotok a hétköznapok során?

A mindennapi mókuskerék minket is kezdett meggyötörni. Férjem karbantartóként, én óvónőként dolgozom egy rohamosan terjeszkedő láncolatnál, külföldön. Korán indulunk el dolgozni, későn érünk haza, az utazás közel 1-3 órát tesz ki a napunkból, sokszor kell túlórázni, munkaidő utáni plusz munkát vállalni, valamint rendszeresen vannak 1-2 órás munkahelyi megbeszélések is. A hétvégén pedig próbáljuk a hétről hátra maradt munkahelyi teendőket befejezni, háztartást vezetni, kicsit pihenni is.

Mik voltak azok a félelmek, visszatartó erők, amik miatt hezitáltál, hogy velünk tartsatok-e Balira.

Már a legelső táborok egyikében is részt szerettünk volna venni 2020-ban: repjegyeket kerestünk, terveztük a lehetséges szabadságolásokat, költségvetést végeztünk, konzultáltunk Ivettel, és mindenekelőtt sokat álmodoztunk az útról.

Valami mégsem akarta akkor, hogy abba a táborba eljussunk. Semmi nem úgy alakult, ahogy terveztünk. Ezen kívül megmagyarázhatatlan, frusztráló érzés tört rám, amely hónapokig bennem volt. Végül kiderült, hogy miért történt mindez. Ezek jelek voltak arra, amire senki nem tudott felkészülni. A pandémia időszaka következett.

Mesélj kérlek arról, mi vonzott Titeket az Inspirációs Táborunkban a leginkább, ami miatt azt érezted, hogy pontosan erre van szükségetek?

Az első tervezés után nem adtuk fel. Erős érzés volt bennem, hogy nekem valami miatt el kell utaznom az „Istenek szigetére”. Az idő múlásával a stressz mellett a gyász is helyet kapott. 1 év alatt két kis magzatunkat is elvesztettük. Különféle módszerekkel dolgoztuk fel a történteket, mégis úgy éreztem, hogy Balin el tudom majd engedni a múltat, ez a végső állomás. A negatív érzések mellett a kíváncsiság is helyett kapott, valamint a vágy arra, hogy kiszakadjunk a mindennapokból és végre feltöltődjünk energiával.

Ki tudsz emelni 2-3 momentumot a 8 élménydús napból, ami abszolút felülmúlta a várakozásaidat és azóta is óriási szeretettel gondolsz rá?

A 8 nap egy csodálatos belső utazás volt számomra. Hálás vagyok mindenkinek, aki ott volt, és annak is betekintést engedett a legféltettebb kincsébe, a magánéletébe, a mindennapjaiba. Felemelőek voltak ezek a minőségi beszélgetések.

Nehéz csak pár emléket kiemelni ebből a táborból, hiszen minden nap elvarázsolt engem, minket. A reggeli jógák és az esti meditációk felejthetetlenek voltak. A mámorító füstölő, az isteni frangipáni illat és a jógakártyák megalapozták az órák hangulatát, mélységét. Emlékszem, az utolsó jógán férjem bevállalta a fejenállást. Tudni kell, hogy ő kezdő a jógában. A lelkesedésén felbuzdulva én is csatlakoztam ehhez a kihíváshoz. Nem gondoltam volna, hogy sikerülhet. Anett pontosan elmagyarázott minden mozdulatot, támogatott minket, és mindkettőnknek sikerélménye lett. Rendkívüli büszkeség töltött el.

A ceremóniák szintén meghatározóak voltak az ott eltöltött időnk során. A kedvencünk a víztisztító ceremónia volt, ahol a szent víz elmosta a negatív gondolatainkat, érzéseinket az egyik medencében, a másikban pedig a kívánságainkat erősítettük meg a vízbe merítkezéssel. A szertartás végén ültem a lépcsőn, az ott lévő csendre vágytam, és hogy az minél tovább tartson. Órákat el tudtam volna tölteni a helyszínen, csak lenni. Soha nem gondoltam volna, hogy én, aki minden percben tervez, sokat gondolkodik, meg nem áll, egyszer majd ilyen csendélményben lesz részem.

A vulkántúra is emlékezetes volt. Emlékszem, Zsuzsival beszéltünk erről még a Balira utazásunk előtt. Attól tartottam, hogy mivel nem vagyok fizikailag felkészülve, ezért kudarcot fogok vallani, és nem fogom látni a napfelkeltét. Zsuzsi csak bátorított, innen is köszönöm neki. Habár az utolsó pillanatig gondolkodtam rajta, hogy lemondom a programot (későn értünk vissza a szállásra, fáradt voltam, keveset aludtam, nem éreztem magam fittnek), de a férjem menni szeretett volna, így vele tartottam. Milyen jól tettem. Rengeteg felismerésem volt a hegymenet közben, amelyeket azóta is a mindennapjaimban tudok használni. Például a rájöttem arra, hogy a rögös életutamon mindig lesz valaki, aki támogat majd. A túrán a serpa segített nekem, amikor szükségem volt rá. Egy másik Aha-élmény nekem egy elcsépelt mondásból nyert értelmet. „Mindig csak a kis lépésekre fókuszálj, és ne a nagy célra.” „Ne nézz hátra, csak előre.” A felfelé vezető úton bizony ezek is átértékelődtek bennem. A sötétben, a zseblámpa fényénél csak az előttem lévő fél méterre tudtam figyelni, ha lenéztem vagy akár fel a vulkán tetejére, akkor elfogott a félelem, hogy elvesztem az egyensúlyomat az egyébként is meredek és helyenként csúszós talajon, és legurulok a hegyről. Ekkor értettem meg, hogy lényegesek azok a kis lépések. A vulkántúránk sikeres volt, és a párommal együtt néztük a gyönyörű napfelkeltét.

Nem tudom eléggé megköszönni a lányoknak, hogy kaptunk egy lábmasszázst és egy 60 perces balinéz masszázst is a csomagunkhoz. Ez utóbbit még egyszer kipróbáltam. A lábam ujjától a fejem tetejéig szinte mindent átmasszírozott a hölgy. Ezek a mozdulatok különböző érzéseket hoztak fel belőlem, könnyezni kezdtem, és lelkileg megkönnyebbülten, örömmel léptem ki az ajtón. Egy kellemes emlék, amikor az óceánparton néztük a naplementét, és egy balinéz asszony ajánlást készített az isteneknek, majd füstölővel a kezében imádkozott. Ez egy olyan mély pillanat volt, amikor azt lehetett érezni, hogy a természettel szinte egybe olvad. Ahogy Agung is említette a kulturális esten, Balin az emberek a természetben és a természettel élnek együtt. A figyelmes meglepetések is feldobták a hangulatot: a frangipáni virágból készült nyakláncok, a szobában elhelyezett idézetek, a csakra karkötők, a teakeverékek, a színes üdvözlőkártyák, a sarongok, csak hogy néhányat említsek. A gasztronómai élvezetek közül nekem legjobban a nasi goreng (sült rizses étel zöldségekkel, tojással, opcionálisan csirkével, hallal vagy anélkül) ízlett, a friss gyümölcsök és gyümölcslevek is isteniek voltak. A friss kókuszvíz pedig mindent vitt. 😊

A résztvevők szinte mindegyike elmondta, hogy magasságokat és mélységeket is megéltek a tábor során. Számotokra mi volt a legnagyobb kihívás az ottlét alatt, és hogy sikerült azon felülkerekednetek?

Nekem nehéz volt a spirituális Ubudból lelkileg átállni a pezsgő Cangguba. Láttam képeken, mire számíthatok, nagyon tetszettek, élőben is úgy nézett ki minden, mint amit a közösségi médián megtekinthetünk. Az érzés nekem mégis más volt. Szerettem volna még benne maradni az ubudi életérzésben. Szerencsére a lányok nagyon segítőkészek voltak. Anettal megbeszéltem az érzéseimet, tanácsot adott és utána hagyta, hogy én döntsek a szívem szerint. Majd a férjemmel tett óceánparti séta után sikerült felengednem, átállnom a nyüzsgő környezetre.

23 fős Csapat tagjaként érkeztetek az istenek szigetére márciusban. Mennyire volt tere így annak, hogy a pároddal egymásra figyeljetek, és a kapcsolatotokat is ápoljátok a tábor keretei között?

A 8 nap során az egymással eltöltött minőségi idő, és a „jelen” megélése nagy hangsúlyt kapott. Anett, Ivett és Zsuzsi mindent elkövetett annak érdekében, hogy egymásra tudjunk figyelni. Nyugodt, romantikus szállásokat foglaltak nekünk, minden program opcionális volt, de szabad idő is ki volt jelölve a programtervben.

Ubudban az egyik este inkább a szállodánk medencéjében pancsoltunk, mert kicsit együtt szerettünk volna lenni. Másik alkalommal pedig befizettük magunkat egy közös masszázsra a kedvenc helyünkre.

Cangguban saját medencénk volt a szálláson, amely egy kis helyes rizsteraszra nézett, welcome drinket is kaptunk. Másnap úgy döntöttem, hogy az egyik hőn áhított programot kihagyom, és inkább a férjemmel töltöm az időt. Ismét egy közös masszázson vettünk részt, majd elmentünk a városba sétálni, fagyizni, és visszafelé az óceánparton mentünk vissza a szállodába.

Kb. 3 hónapja utaztatok el Baliról. Mit hoztatok haza Magatokkal? Milyen hatással van ez az élmény a mindennapjaitokra? Hozott bármiféle változást az életetekbe ez az utazás?

Az alábbi lista csupán töredéke annak, amit a tábor óta megélünk a mindennapokban:

• Mióta hazajöttünk, szívesen hallgatom Anett csakratisztító meditációját, amely jól jön egy nehéz nap kezdete előtt vagy után.

• A nyári melegben a sarongot is hordom.

• Hoztunk haza lótusz és frangipáni illóolajokat, amelyeket azóta is nagy szeretettel használok.

• Nasi goreng sokszor volt terítéken azóta, természetesen Agung balinéz rizse is gyorsan elfogyott.

• Anett óráira jógázom, amelyek jól esnek akár egy kora reggelen vagy késő délután is. Szerettem, hogy elmagyarázta a jógapózokat, s azt is, hogy mire kell odafigyelni.

A DSM 2023-as tavaszi balinéz tábora volt életem legjobb befektetése, szerintem bátran mondhatom ezt a párom nevében is. Számos pozitív változás érkezett az életünkbe, az enyémbe mindenképpen.

• Két héttel a hazaérkezés után találtam egy remek álláshirdetést, amelyre hamar behívtak, és a sikeres, két körös interjúk után a helyszínen felajánlották az állást. A 2 hónapos felmondási idő után végre egy olyan óvodában dolgozom, ahol emelkedett a hangulat, a vezetőség és a munkatársak is segítőkészek velem, egymással, nem utolsó sorban a gyerekekkel. Ahol végre azt érzem, hogy stresszmentes a munka még akkor is, ha elvárások és feladatok vannak.

• Április végén sikerült az egyik álmunk, amit 2017 ősze, külföldre költözésünk óta tervezünk. Rátaláltam egy lakásra, amely megfelel az igényeinknek: tiszta, nyugodt környéken helyezkedik el, elérhető áron lehet bérelni. Csodák csodájára sikerült munkaidőben, pontosabban ebédidőben elintézni a lakás megtekintését, amire rögtön le is csaptam, ahova kis ideje be is költöztünk.

• A legnagyobb csoda mégis csak most történik, a karácsonyi ajándékunkat a szívem alatt hordom. Büszkeséggel tölt el, hogy már a második trimeszterben vagyok, eddig is eljutottunk. Szívünk mélyén bízunk benne, hogy ezúttal a baba meg szeretne és meg is fog születni. Balin még viccesen beszéltünk a férjemmel arról, hogy ha ez megtörténik, akkor „Bali belly-m” lesz, de csak is a jó értelemben.

Mit üzennél azoknak, akik már jelentkeztek az őszi folytatásra?

• Éljenek meg minden pillanatot, kövessék a szívüket. Ha úgy érzik, egy programon nem vennének részt, ne legyen lelkiismeret‑furdalásuk. A táborban minden fajta érzés megengedett. Ha sírni kell, engedjék útjára a könnyeiket, ha felszabadultnak érzik magukat, mutassák ki.

• Kóstolják meg a helyi ételkülönlegességeket.

• Egy jótanács, hogy pár héttel a tábor előtt kezdjenek el szedni probiotikumot, hogy felkészítsék a szervezetüket a kulináris változásra, valamint egy másik kontinens higiéniai körülményeire.

A DSM lányok mindig a segítségükre lesznek.

Táborzáró gála vacsora