top of page

Ritát a szíve visszahúzta Balira. Ezúttal a fő motivációja az volt, hogy az összes szerepet félretéve csakis saját magára figyeljen, és engedje, hogy a sziget csodái kényeztessék, teret adjanak az elengedésnek, a megengedésnek. Beszámolója alapján úgy tűnik, hogy ez sikerült, mert jöttek a felismerések és a válaszok. Olvassátok szeretettel megéléseit, amik frissek, ropogósak. Hiszen Rita még csak 3 hete tért haza az istenek szigetéről. Rita, köszönjük, hogy minket választottál. Hálásak vagyunk, hogy a transzformációdat kísérhettük.


Mi az az 5 szó, ami elsőként eszedbe jut, ha a hétköznapjaidra gondolsz? Munka, időhiány, nem szeretem tevékenység, aggodalom, agyalás


Mi az az 5 szó, ami elsőként eszedbe jut, ha a Balin töltött napokra gondolsz?

Nyugalom, illatok, színek, varázslat, kapcsolódás, felismerések



Kezdjük az időben közelebbi megélésekkel. Nincs 3 hete, hogy hazaértél Baliról. Milyen érzések vannak Benned most? Hogy esett a visszatérés a megszokott életedbe 8 olyan nap után, amikor csakis Magadra figyeltél? Amikor nem volt munka, határidők, elvárások.

A visszatérés? Konkrétan nem tudtam másnap munkába állni. Egyszerűen azt éreztem, hogy én még nem tudom felnyitni a laptopom, bekapcsolni a céges telóm, beszélni emberekkel én még erre nem vagyok képes!

Még kapcsolatban akartam maradni Balival! Nekem még kell idő, hogy ne csak testileg, hanem lelkileg is hazatérjek. Adtam még magamnak két napot! Itthon voltam, csendben voltam. Hagytam hogy még egy csomó minden felszínre jöjjön. Rengeteget naplóztam. Még ott akartam magam tartani egy kicsit. Amit tőletek kaptam, frangipáni olajat, rengeteget segít ebben. Azóta is magamnál hordom, és naponta többször kenem a csuklómat! Ott első reggel, jóga előtt használtam. Most csak behunyom a szemem, beleszippantok, és ott tudom magam érezni. Látom a növényeket és a bőrömön érzem az egész körülményt!

Amikor már emberek közé mentem, mindent olyan nagyon hangosan éreztem, nagyon aktívnak, nagyon zsizsegősnek. Olyan érzés volt, amikor beszéltek hozzám, hogy igen, hallom, látlak, értem, de mintha én egy buborék alatt lennék, és igazán nem jut el, amit mondasz. Nagyon érdekes tapasztalás volt. 



Megkaptad Balitól és a tábortól az, amiért mentél? Mesélj erről egy kicsit kérlek. Mit hoztál Magaddal haza?Nem volt bennem elvárás! Én azért mentem, hogy sokat legyek egyedül. Szerettem volna meghallani a saját gondolataim. Ez sikerült. Tudatosan nem akartam “barátkozni”, nem azért mentem, hanem azért hogy magammal töltsek időt. Ne legyek anya, ne legyek feleség, ne legyek barátnő, kolléga, szakácsnő, háztartást vezető, gyerek, testvér és sorolhatnék megannyi szerepet amiben az elmúlt 25-30 évem telt. Ezek aránya sokszor változott életem során és igen, néha terhesnek éreztem, többször örömöm van benne. Most magammal akartam időt tölteni. Meghallani mit mondok magamnak, mi az a belső monológ, ami fut a fejemben, és amitől olyan vagyok, amilyen. Ítélkezésmentesen, csak meghallani. Nagyon sok mindenre rájöttem, amíg ott voltam. Mi az, amire nemet mondok, holott igent szeretnék, de a belső félelem nem engedi. Nehéz ezzel szembesülni, mert nem tudom, hogy hány éve és hányszor mondtam nemet...

Haza a megengedést, elfogadást, értékességet és az elengedést hoztam. Vagy ezek megélését és megértését! Gyakorlom azóta is az itt tartásukat!

Belső békét, amit igyekszek tartani azóta is. Nyugalmat és kiegyensúlyozottságot! 


Hogy élted meg azt, hogy 8 napig a teljes szabadságban léteztél? Azzal tölthetted meg a napjaidat amire épp vágytál. Azt csináltad, amihez épp kedved volt, semmit nem kellett, ránk bízhattad magad, ha jól esett, kirándultál, ha jól esett, sírtál.

Biztonságban voltam. Testileg, lelkileg!

Keretet és egy biztonságos közeget adtatok az egésznek. Egyedül lehettem, de mégis ott voltatok folyamatosan, és nem feltétlenül fizikailag értem az ott létet. Megengedhettem magamnak a teljes beleengedést, és csak hagyni, hogy minden akkor és úgy történjen, ahogy az lenni akart. Nagyon élveztem, hogy senkihez nem kell alkalmazkodni, tényleg azt csináltam, amit szeretnék. 



Miben volt más a tábor élménye, mint amire számítottál?

Nem volt más! Így volt jó, ahogy volt. Én elfogult vagyok Balival kapcsolatban. Tavaly már töltöttem ott egy hosszabb nyaralást és azóta is visszavágytam, visszavágyom. Ott tényleg varázslat történik azzal, aki hagyja. Az, hogy az idén újra ott lehettem, és az ottani emberek életébe és szertartásaiban is részt vehettem, egy külön ajándék ettől az évtől, és magamtól! 

Nekem már az is megható érzés volt, amikor kiszálltam a kocsiból UBUDi szállásnál, és újra láthattam és éreztem az ottani levegőt. 5 óránál többet nem  aludtam, míg ott voltam, igyekeztem mindenki előtt felkelni és élvezni a hajnali, emberek nélküli csendet, ami szerencsére soha nem volt csend, az állatok hangja mindig ott volt. 


Kit küldenél el velünk a tavaszi Divine táborokba akár Vietnámba, akár Balira? Mindenkit! De komolyan! Az első gondolatom, amikor ez az utazás, mint gondolat volt a fejemben, nem ez volt. “ Na jól van, Te egyedül Balira?! na jól van, hagyjad már, hát hogyne! na kapd össze magad, huzás vissza dolgozni! Ugyanmár!“ Kb ez volt a párbeszéd magammal. Aztán nem hagyott nyugodni. Piszkált, piszkált, addig piszkált, míg döntöttem!

 

Kívánom, hogy egyszer mindenki ajándékozza meg magát egy hétre önmagával. Csodálatos élmény, egy olyan belső utazás, ami addig zárt ajtókat nyit meg. Másképp látok dolgokat, helyzeteket, beszélgetéseket másképp értékelek! Tele vagyok hála érzéssel azóta is az életemért! A valóságunkat mi teremtjük meg, és ez senki más felelőssége, csak a miénk. És amíg nem hisszük el, hogy ezt megérdemeljük, vagy megengedhetjük magunknak, addig az lesz a valóságunk! Ha elhisszük, ha nem!  




A gyönyörű fotókat köszönjük a táborunk egyik résztvevőjének, Szlávik Betti fotósnak.


146 megtekintés

Első vietnámi táborunk idén tavasszal igazi örömtáborként debütált. Nagyon kíváncsiak voltunk, hogy résztvevőnk, aki a 30 év multilét kompenzálását várta az utazástól, hónapokkal a hazaérkezés után tud-e még táplálkozni az élményekből. S elárulunk egy kis kulisszatitkot is: Judit úgy döntött, jön velünk októberben Balira!! Aminek mi elképesztően örülünk ❤️ Így hát szerettük volna még a Balivarázs előtt kifaggatni a vietnámi megéléseiről. Drága Judit, fantasztikus látni azt a transzformációt, amin keresztülmentél. És köszönjük, hogy minderről nyíltan mesélsz is.

A legtöbben a Bali táborainkról ismernek minket, hiszen 2019 óta szervezünk oda inspirációs utakat. Téged azonban a tavaszi vietnámi táborunk szólított meg. Miért érezted úgy, hogy inkább Vietnámot választod ezúttal mintsem Balit? Mi fogott meg az elvonulásunkban leginkább?

Már évek óta követtelek titeket, de Bali valahogy nem vonzott. Nem éreztem azt, hogy Bali tudna bármi pluszt adni, mint egy szimpla utazás és persze akkor még személyesen nem ismertem a közösséget. Vietnám először a hely miatt vonzott, mert úgy gondoltam, hogy az tényleg más kultúra és annyira autentikus, amennyire lehet, mert még nem rontották el a turisták.


A jelentkezéskor megfogalmazott motivációd szerint feltöltődést, és a 30 éves multilét kompenzálását vártad a tábor 12 napjától. Azt kaptad, amit szerettél volna?

Na igen, ez a 30, ami addigra már 31 lett nagyon sokat kivett belőlem. Amit korábban imádtam benne az nagyon megváltozott és az utolsó évben jöttem rá, hogy elkezdett mérgezni, így mindenképpen lépnem kell. Nehéz döntés volt, lelkileg megviselt, mert az ismeretlenbe ugrottam. Szükségem volt egy kis egyedüllétre, a dolgaim átgondolására, plusz némi segítségre, hogy merre és hogyan induljak tovább. Végül sokkal többet kaptam, mint amire számítottam, de erről kicsit később.


Milyen kihívásokkal kell megbirkóznod a mindennapokban? És mindehhez milyen támogatást adott az elvonulásunk a 4 hónap távlatából visszatekintve? Hozott bármiféle változást az életedbe ez az utazás?

Munka-alkoholistaként naponta 10 órákat dolgoztam és anyaként tekintettem az általam képviselt termékre, annak értékesítésére. Imádtam a munkámat, szerelemmelónak hívtam és így is gondoltam rá sokáig. Aztán rájöttem, hogy elfelejtettem élni. Miután a lányom már kirepült, minden ébren töltött percben a munkámra gondoltam, hogy mi mindent lehetne még csinálni, mivé válhatna. Aztán egy nagy átalakulás kapcsán dobtam egy hátast, mert nem kaptam meg az ehhez szükséges támogatást és csak vegetáltam hónapokig. Na ekkor mondtam fel.

Az elvonulás során életemben először tapasztaltam meg azt a valódi feltétel nélküli szeretetet, amiről addig csak olvastam. Az elején mondtam is a csapatnak, hogy elfelejtettem hogyan kell nevetni - jó lenne felidézni és újra megtapasztalni. Ez szerencsére elég hamar sikerült és a végre „tejbetök” lettem.

A legnagyobb támogatást a csapattagok adták. Hasonló problémákkal érkeztünk, mindenki segített mindenkinek, lelkileg támogattuk egymást, már az is segített, hogy meghallgattuk a másikat. A beszélgetések során egyre közelebb kerültünk egymáshoz, megnyíltunk és befogadtuk a segítséget, amit szintén nehéz volt korábban megtennünk. Közben persze tudtam igazán magamra is figyelni, befelé fordulni és egyedül is lenni, ami így kicsit furán hangzik, de tényleg így volt. Ennek hatására a változás már ott beindult, sok elhatározás fogalmazódott meg bennem, amiket azóta megvalósítottam. Például sokkal többet foglalkozom a szeretteimmel, többet támogatom őket, több szeretetet adok, mert csak így várhatom el, hogy ezt a szeretetet, amit korábban hiányoltam, vissza is kapjam.





Mi tetszett a legjobban, ami abszolút felülmúlta a várakozásaidat és azóta is óriási szeretettel gondolsz rá?

A csapatban valahogy nem volt kérdés, hogy egy teljesen új dolgot kipróbálok-e, vagy sem. Mindenre igent mondtam, csak a lehetőséget, a kihívást láttam, amibe bele akartam ugrani. Ez magam számára is meglepő volt. Például korábban azonnal nemet mondtam volna a bringás kirándulásra, ott pedig simán felszálltam kb 1 utcakör gyakorlás után és indultunk is a rizsföldekre. A videón látszik is, hogy mennyire nem voltam még komfortos vele, de utána mégis büszke voltam magamra és bántam volna, ha nem vágok bele. De ilyen volt az is, hogy minden ételt megkóstoltam, ami elém jött, így a duriánt, meg a békát is, mert hol máshol ennék ilyet, ha nem Vietnámban.


Hogy írnád le Vietnámot? Milyen benyomást tett Rád az ország, a helyiek, a kultúra?

Nagyon meglepő volt, hogy Saigonba érve a kaotikusnak tűnő forgalom mennyire rendezett volt és hogy mindenki a végtelenségig türelmes a másikkal. A vietnámi emberek szeretete is nagyon megfogott. Egyszerűen odajöttek hozzánk az utcán és rákérdeztek honnan jöttünk, majd átöleltek és üdvözöltek. Ilyen fülig érő mosolyt még nem láttam, mint ami az arcukról köszönt ránk. Bármit kértünk segítettek, de kérnünk sem kellett, mert ha látták, hogy szükségünk van valamire, azt megkaptuk és ezt önzetlenül tették, ami egy európai embernek meglepő. Talán emiatt is, még sehol sem éreztem magam ennyire biztonságban, így már az első szabad délelőtt egyedül mentem be a városba, hogy napközben is megnézzem az óvárost.


A nagyobb városok kivételével, ez az ország még mindig a régi arcát mutatja, ahol szorgos emberek dolgoznak, megőrzik a természeti értékeket, vigyáznak rá, szerényen és sokszor szegényen élnek, de nem vágynak másra, így boldogok. A hegyek, a rizsföldek, a tengerpart mind-mind gyönyörű, haza se akartam jönni. Nem lehet szavakkal leírni, hogy mennyire csodás, ezt látni és tapasztalni kell.



18 fős csapattal érkeztél Vietnámba, s az út előttig senkit nem ismertél. Milyen volt a DSM miliő?

Azért egy közös vacsora szerencsére összejöttünk indulás előtt, ami hasznos újítás volt a DSM részéről, így nem voltunk teljesen ismeretlenek. Legalább tudtam a reptéren, hogy nem a másik csapathoz kell csatlakozzak.


Egyébként fura, de nem éreztem, hogy bárki idegen lenne. Már a reptéren összekovácsolódtunk és közösen kerestünk megoldást egy társunk problémájára. Aztán Dohában már vigyáztunk egymásra, hogy senki se kallódjon el, végül az első közös vietnámi vacsin már össze-össze kacsintottunk, pedig még egy nap sem telt el.


És akkor vissza is térhetünk arra, hogy ez a csapat tényleg egy olyan támogató közösség, ahol a tagok feltétel nélkül elfogadják és szeretik egymást. Mivel mások ismerték már egymást, de felém nagyon nyitottan fordultak, így nekem sem volt nehéz felvennem ezt a ritmust és hasonlóan kezelnem a helyzetet. Az tényleg működik, hogyha rád mosolyognak, akkor visszamosolyogsz.


Kit küldenél el a jövő tavaszi folytatásra?

Apukámat és magamat, mert arra értem haza, hogy apu mondta nekem, hogy addig spórol, amit el nem tud jönni velem legközelebb.


De a viccet félretéve, azokat küldeném el Vietnámba, akik egyszerre vágynak arra, hogy 1. pihenjenek, kiszakadjanak és feltöltődjenek, 2. felfedezzék a természet szépségeit és a helyi emberek szeretetét, 3. bátran kipróbáljanak új dolgokat, ételeket, italokat, tapasztalásokat. Mindezt pedig egy közösség részeként tudják megélni, ahol ha egyedül mennek is, sohasem lesznek egyedül, mert bármikor találnak lelki támogatást.





97 megtekintés

Enikő 2020-ban csatlakozott hozzánk először, egy hazai jóga hétvégére, s onnantól nem volt megállás. Óriási öröm volt számunkra, amikor megérkezett a jelentkezése a márciusi Bali táborunkba - hiszen pontosan tudtuk, hogy milyen intenzív időszak van mögötte: megszületett második kisfia, és közben munkahelyet is váltott. Innen üzenjük Enikőnek: szerintünk az egyik legnagyobb ajándék, amit a gyerekeidnek adhatsz, hogy a példádon keresztül megtanulják önmagukat szeretni. ❤️

Olvassátok szeretettel, hogy mit adott Enikőnek és a családjának a 8 napos álomutazás Balira.


Két kisgyermek anyukája vagy, és főállásban dolgozol. Hogy néz ki egy átlagos napod? Milyen kihívásokkal kell megbirkóznod?

Igen, két kisgyermekem van, egyikük majdnem 6, a másikuk pedig 2 éves. Mivel 8 órában dolgozom egy multinacionális gyógyszeripari vállalatnál, így fontos, hogy valahogy egyensúlyt teremtsek a család és a munka közt. Szerencsére rugalmas a munkaidőm, így picit könnyebb a gyerekekkel járó logisztikát megoldani, de sajnos ez sokszor az „énidőm” feláldozásával jár, annak érdekében, hogy mindkét helyen tudjak teljesíteni. Van, hogy altatás után még visszaülök a gép elé, nem pedig a pihenésre koncentrálok, ez sajnos nagyon hamar meglátszik a mentális állapotomon. Kevés segítségünk van a mindennapokban, a Férjemmel oldjuk meg a család szinte összes gondját-baját.


Volt bármilyen félelem, visszatartó erő, amik miatt hezitáltál, hogy velünk tarts-e Balira?

Természetesen. Nem volt egyszerű a döntés, hogy Veletek tartok-e vagy sem. Épp egy nehezebb időszakot éltünk meg családilag is, ez nagyon rányomta a bélyegét a hangulatomra, rettenetesen fáradt, és motiválatlan voltam. A Férjem és a család nagy része viszont bíztatott, hogy nagyon jót fog tenni egy kis kiszakadás a mókuskerékből, és a munkahelyem is épp akkor ajánlott egy hosszabb szabadság lehetőséget, így végül úgy gondoltam, itt a jel, és az idő. Mint minden anya, féltem itt hagyni hosszabb időre a gyerekeket, aggódtam, hogy jól lesznek-e, nem hiányzom-e majd nagyon, mit fognak enni, és persze hogy mi lesz, ha épp betegek lesznek. Mindenféle horror forgatókönyv megfordult a fejemben... De szerencsére a félelmeim alaptalannak bizonyultak, a gyerekek remekül vették az akadályokat, a nagyszülők pedig jól elkényeztették őket.

Persze voltak negatív hangok is a környezetemben, akik a szokásos „mantrát” ismételgették, hogy micsoda önző ez egy családos nőtől, hogy egyedül elmegy és nem viszi magával a családját...nos, az utazás után ők is máshogy álltak hozzá már ehhez a kérdéshez, mikor látták, hogy milyen pozitív hatása volt nem csak rám, hanem a családra is. Nem szabad rájuk hallgatni, ahogy én látom, sokszor ők nem merik a saját korlátaikat átlépni, így egyszerűbb a másikat bántani.



Visszakerestük a jelentkezéskor megfogalmazott motivációdat: Béke, önismeret, beteljesült álom. Hogy értékeled mindezt 5 hónappal a tábor után? Megkaptad azt az utazástól, amit vártál?

Abszolút megkaptam, sőt még többet is... Hihetetlen volt a sziget energiája, nekem ez volt az első utam Balira, élt bennem egy kép gyönyörű tengerpartokról és trópusi idillről, de az első pár napban rájöttem, hogy Bali nem csak ennyi. Sehol nem tudtam még ennyire kikapcsolni és töltődni. Hihetetlen, hogy mennyire nyugodt hely, kedvesek az emberek, bámulatos a környezet, ami mind segített, hogy pár óra alatt beleszeressek.

A helyi rituálék pedig, főként a víztisztító ceremónia ráébresztett, hogy mennyire fontos az, hogy magamba is fektessek energiát, ne csak a családom jóllétébe. Évek óta felgyülemlett feszültségeket szabadított fel, a mai napig hálás vagyok érte, hogy részt vehettem.

23 fős Csapat tagjaként érkeztél az istenek szigetére márciusban. Mennyire volt tere így annak, hogy akár a csapat keretei között, akár róluk lecsatlakozva a Magaddal való kapcsolatodat ápold?

Kicsit féltem tőle, hogy milyenek lesznek az útitársak, hiszen én nem barátnővel, vagy társsal érkeztem. De ez a félelmem is igen hamar elillant, hihetetlen, hogy milyen remek embereket vonz a Ti missziótok és mennyire jól passzolt mindenki a csapatba. Volt alkalmam hosszú beszélgetésekre a medence partján, út közben, a rizsföldek mellett, érdekes egybeesések derültek ki az életünkből, viszont, ha épp arra vágytam, bekuckóztam egy könyvvel a kezemben és magamban voltam. Én az a típus vagyok, aki szeret egyedül lenni, így nekem ez is fontos volt, de abszolút meg tudtam valósítani ezt az igényemet is a társasági élet mellett.


Ki tudsz emelni 2-3 momentumot a 8 élménydús napból, ami abszolút felülmúlta a várakozásaidat és azóta is óriási szeretettel gondolsz rá?

Most itt mondhatnám, hogy minden, mert összességében nézve mind a 8 nap egy csoda volt, de ha ki kellene emelnem pillanatokat, akkor mindenképp a fentebb említett víztisztító ceremónia volt az egyik, ami nagyon sokat adott. Olyan könnyűnek, és szabadnak mint a ceremónia után, hát, már nem is tudom mikor éreztem magamat... talán soha. Ami viszont rendszeres volt a nyolc nap alatt és mindig szeretettel gondolok vissza rá, azok a reggeli jógák voltak Anettal, a kis teraszon kint a természetben, a füstölőillatban. Nagyon jól esett minden napomat így indítani, valahogy teljesen más energiákat szabadított fel, mint egy „átlag” jóga a mindennapokban.


A résztvevők szinte mindegyike elmondta, hogy magasságokat és mélységeket is megéltek a tábor során. Számodra mi volt a legnagyobb kihívás az ottlét alatt, és hogy sikerült azon felülkerekedned?

A legnagyobb kihívás számomra az volt, hogy leküzdjem az orvosi végzettségemből adódó félelmet a mindenféle egzotikus betegségektől. Eleinte nagyon megnéztem, hogy mit eszek meg, nehogy valamit elkapjak, és a szúnyogoktól is tartottam. Persze aztán pár csípés után úgy voltam vele, hogy most már mindegy, lesz ami lesz  Az ételek pedig annyira isteniek voltak mindenhol, hogy aztán eszembe sem jutott ezen aggódni, nem volt gond sehol, a higiéniai viszonyoktól sem kell tartani. Soha ennyi friss gyümölcsöt és zöldséget nem ettem egy nap alatt és teljesen más íze van az ottani gyümölcsöknek, így kár lett volna nem megkóstolni.


Kb. 5 hónapja utaztál el Baliról. Mit hoztál haza Magaddal? Milyen hatással van a tábor élménye a mindennapjaidra? Hozott bármiféle változást az életedbe ez az utazás?

A nyolc nap egy hatalmas koncentrált pozitív élménycsomag volt, ami aztán hetekig dolgozott bennem. Nagyon sokszor eszembe jutottak az ott átélt pillanatok, sokszor álmodtam is róla. Tudtam, hogy szeretném valahogy beépíteni azt a fajta lelassulást és békés életet, amit kint megtapasztaltam, persze ez nem könnyű, teljesen más életet élünk itthon... Viszont megértettem a magammal való kapcsolódás és az öngondoskodás fontosságát. Anyaként meg kell értenünk, hogy magunkért is felelősek vagyunk, nem csak a gyermekeinkért, és ha nem vagyunk jól, ők sem lesznek jól. Örülök, hogy megértettem, hogy az, ha néha kiszakadok, az nem hátrányos a gyerekek számára, hanem éppen ellenkezőleg. Nehéz hosszú távon ezt a békés, lassabb életet megvalósítani, persze elszakad a cérna néha, de ez által a pár nap által kaptam eszközöket a kezembe, amikhez mindig visszanyúlhatok. Nagyon hálás vagyok ezekért.


Mit üzennél azoknak a kisgyermekes anyukáknak, akik úgy vágynak a táborunk adta kiszakadásra, töltekezésre, mint egy falat kenyérre? Közben viszont vívódnak, hogy valóban most van-e itt az idő. Aggódnak, hogy mi lesz a családdal, amíg ők távol vannak.

Én azt üzenném nekik, hogy ne gondolkodjanak, menjenek. Közhelyesen hangzik, de így van. Ha felmerült benned a gondolat, hogy kicsit ki kell szakadj, akkor az úgy is van. A csapat nagyon sokat segít abban, hogy az ember ne az otthoni dolgokon rágódjon, és nagyon hamar belekerül kint az ember egy olyan flow érzésbe, ami máshol nehezen megvalósítható. A gyerekeknek és a családnak pedig előnyös ez a kis változás, egy kipihent, feltöltődött Anyát kapnak vissza, aki türelmesebben tud aztán visszaállni a hétköznapokba.




79 megtekintés
bottom of page