Andi útja: 16 kg mínusz, és egy új kezdet az ajurvédával

16 kg-t fogyott, de a valódi változás nem mérleggel mérhető: Ajurvéda táborunkkal Andi egy olyan útra lépett, amely nemcsak a testét, de a lelkét is gyógyítja. 5 éve diagnosztizáltak nála autoimmun betegséget. Napjait a fáradtság, az ödéma, a visszatérő légúti panaszok, a határhúzási nehézségek árnyékolták be – egészen 2024 novemberéig.

Andival egy nepáli étteremben találkoztunk, Budapesten. Szoros öleléssel köszöntöttük egymást – ahogy mindig a Divine közösségben, noha ez volt csupán a 3. találkozásunk. (Mert bár Andi már 4 ázsiai táborunkban részt vett, a mi közös utazásunk még várat magára. Talán ezért is vártam annyira ezt a beszélgetést.)

A találkozásunk apropója az volt, hogy meséljen a dél-indiai ajurvéda tábor megéléseiről, és a hazaérkezést követő változásokról. Végül 3 órán át beszélgettünk. S most ennek az esszenciáját osztjuk meg Veled 5 percben.

ANDI ÉS A DIVINE SOULS' MISSION ÖSSZETALÁLKOZÁSA  

Andi és a Divine Souls’ Mission összekapcsolódása nem az indiai ajurvéda táborban kezdődött, hanem Balin. Andi 2019-ben járt először az Istenek szigetén, egyéni szervezésben. Már akkor eldöntötte: ide még vissza kell térnie.

"Nem ismertelek Titeket, nem volt ajánlás, csak egy social media bejegyzés, ami szembejött velem és betalált. Azonnal tudtam, hogy Veletek fogok visszautazni Balira."

A Covid alatt a vágy csak erősödött, így amikor 2022-ben megnyitottuk a kapukat, elsők között jelentkezett a táborba. Pedig – saját elmondása szerint – introvertált és racionális alkat, aki korábban kerülte a lelki témájú beszélgetéseket. A tábor mégis mély folyamatokat indított el benne.

"Emlékszem: álltam a sor végén a spirituális víztisztító szertartáson, s nem értettem, hogy mit keresek ott. Aztán amikor véget ért a ceremónia, kijöttem a vízből és csak sírtam."

Andi 4 hónappal később már Vietnámot fedezte fel velünk, majd az évet is a #DSMfamily-vel zárta a Maldív-szigeteken. Itt gyűjtött támogatást és erőt ahhoz, hogy meghozzon egy óriási döntést: felmondani egy olyan munkahelyen, ami már nem szolgálja őt.

Mindeközben India már rég szerepelt Andink bakancslistáján, így amikor meghirdettük a 2024-es Ajurvéda elvonulást, rögtön regisztrált. Aztán elkezdett hezitálni. Megijedt attól, hogy a tábor valójában egy detox elvonulás, ahol a fizikai testünket gyógyítva ápoljuk a lelkünket is – és csak minimálisan szól India felfedezéséről. Végül törölte a jelentkezést és visszalépett.

"Abban a pillanatban belém költözött egy szorító érzés. A testem azonal megfeszült. Nem megkönnyebbültem, hogy elengedtem az utat - épp ellenkezőleg."

Andinak a teste jelzett, és ő végül úgy döntött, a félelmei ellenére is ad egy esélyt az ajurvédának.

AZ AJURVÉDA TÁBORI NAPOK

Varkalába, az ajurvéda bölcsőjébe való megérkezést követően a Csapat ellátogatott egy Ajurvéda központba, ahol a doktornőnk mindenkivel egyénileg konzultált, felmérte a test egészségi állapotát, azonosította a kilengéseket, a blokkokat.  

"A doktornő szavak nélkül is olvasott belőlem. Nem osztottam meg magamról semmit, ő csak megvizsgált – és mindent tökéletesen eltalált. Ezt követően közösen felállítottuk az elkövetkező 7 nap kezelési rendjét – amit teljes egészében rám szabtak, majd később is folyamatosan igazítottak rajta. Eredetileg délelőttre és délutánra is írtunk be alkalmakat, viszont már az első masszázs után éreztem, hogy a testem nem bír ennyit. A vízzel megtelt végtagjaim feszítettek - legbelül mégis tudtam: hogy most valami olyan történik, amire szükségem van."

Andinál régóta fennálló Hashimoto-betegség okozta a fájdalmas ödémát és az alacsony energiaszintet. Az ajurvéda tisztító kúra harmadik napján viszont fordulat állt be: valami elindult.

"Láttam, ahogy a lábam könnyebbül. A testem átadta magát a folyamatnak."

A rendszeres, délelőtti kezeléseken túl a program másik fő eleme az egyéni, ajurvéda testtípuson alapuló étrend volt - ízfokozóktól, hústól, cukortól mentesen. Ez mentálisan is próbatételt jelentett Andi számára.

"Ekkor jöttem rá, hogy mennyire függök az ízektől. Talán ez volt a legnagyobb kihívás."

Andi következetesen, a saját határait tiszteletben tartva végezte el az egy hetes tisztítást. Az 5. napon például megadta magának a vágyott ízeket – de az orvos által felállított diétának megfelelően, azaz olyan ételeket emelt be pluszban, amik az ajurvéda szerint támogatják a szervezetét. Mert nem a fogyás volt az elsődleges cél, hanem a gyógyulás.

"Sokat segített a reggeli jógagyakorlás Anettel és Suryával, a Csapatunk támogatása, a közös naplementék, és a délutáni riksázások – ezekre mindig jó szívvel emlékszem vissza."

Andi a tábor alatt 6 kilót fogyott. Ez adta meg az erőt, hogy hazatérve tovább folytassa a megkezdett utat.

AZ AJURVÉDA TÁBOR UTÓHATÁSA

"Azt mondtam magamnak: ha már itt voltam, ennyi időt, energiát beletettem, folytatom még 3 hónapig. Meglátjuk, hova vezet."

Andi útja nem ért véget a táborral. Sőt – talán épp ott kezdődött igazán. A doktornő egy 90 napos utókezelési tervet is átadott, vitaminokkal és egyéb ajurvéda készítményekkel - amit Andi becsülettel végigcsinált.

"Sok szabályt kaptam, de pont annyit, amennyit képes voltam betartani. A doktornő azt mondta, ha vágyom rá, este megehetek egy kocka fekete csokit. Onnantól nem is kívántam."

A tejtermékeket, kávét, cukrot teljesen elhagyta. Korábban mindig egy óriási tejeskávéval indult a nap, amit mára teával vagy egy növényi tejes matchával vált ki. Azelőtt soha nem főzött, mostanra heti 2-3 alkalommal ez is a rutinja részévé vált.

"Rájöttem, hogy nem a koffeinre vágyom, hanem magára a rituáléra."

"Az orvos azt kérte, hogy ha lehet, minden nap sportoljak. Heti 2-3 alkalommal járok jógázni, egyéb napokon pedig tömegközlekedés helyett a gyaloglást választom. Nem tudom elmondani, mennyire jó érzés, hogy könnyebb a mozgás, könnyebb a testem. Olyan gyakorlatokat tudok megcsinálni, amiket azelőtt soha."

Andi a következő kontrollt a Hashimoto-betegsége kapcsán a 3 hónap végére időzítette. Az eredmény az elmúlt 5 év legjobb értékeit mutatta.

"Annyira jók lettek a pajzsmirigy eredmények, hogy ha nem tudtuk volna, hogy autoimmun betegségem van, akkor ezekből az értékekből nem is sejtenénk. Nagyon megdicsért az orvosom."

Ez nem csak fogyás volt. Ez gyógyulás. És ezek után nem volt kérdés Andi számára, hogy innentől ez már örökre a mindennapjainak a része marad. A teste sanyargatása nélkül, megengedően, következetesen.

"Egy új szemléletet kaptam. Nem a mentségeket keresem, hanem a lehetőségeket. Ha nincs időm jógázni, gyalogolok. Ha nem tudok magamnak főzni, a menzán választok olyat, amiről tudom, hogy belefér."

A test változása belső változást is hozott. 

"Tudatosabban élem az életem. Jobban figyelek magamra, a saját szükségleteimre, hangot adok a véleményemnek és felvállalok olyan konfliktushelyzeteket, amiket korábban nem mertem. Ezáltal a munkahelyemen is sokkal jobban érzem magam."

Andi mára 16 kg-mal könnyebb, mégsem a számok a fontosak.

"A legnagyobb ajándék az, hogy jobban vagyok. Aktívabb vagyok, és tudom, mire van szükségem. Kezembe vettem a saját gyógyulásomat, és ezért végtelenül hálás vagyok az indiai doktornőnek, az ajurvéda kezelőmnek és Nektek."

ZÁRÓKÉRDÉSEK

DSM: Mit üzensz azoknak, akik fontolgatják, hogy megismerkedjenek mélyebben az ajurvéda eszköztárával?

Andi: Nem biztos, hogy mindenkinek ez az útja. De ha érzed, hogy hív, akkor adj neki egy esélyt. Nem fogsz ugyanaz az ember lenni utána. A DSM táborban egy kivételes Csapat lesz melletted, mind szakmailag, mind emberileg – és ez nagyon fontos.

DSM: Mi a következő útiterved? Folytatod velünk ősszel az ajurvéda detox tábort?

Andi: Egy következő alkalommal biztosan visszatérek, viszont most nagyon várom, hogy induljon a jelentkezés az októberi Észak-India és Nepál körutazásotokra. A dátumokat már be is írtam a naptáramba.  

Andi története nemcsak arról szól, hogy hány kilót vesztett. Hanem hogy mit nyert helyette: kapcsolódást önmagával, egy szemléletet, és a gyógyulás képességét.

Hálásak vagyunk ezért az őszinte megosztásért – tudjuk, mekkora lépés volt számára kilépni a csendből, és szavakba önteni mindazt, amit átélt. Biztosak vagyunk benne, hogy ahogy nekünk, úgy az olvasóknak is inspirációt ad az új kezdetekhez és a folytatáshoz is. Köszönjük, Andi. ❤️

Hallva a csapattársak történeteit, két év után végre én is meg tudtam nyílni.

Már az első beszélgetésünknél éreztem, hogy Zsikével mindenképp szeretnék interjút készíteni. Csak remélni mertem, hogy igent mond a felkérésemre. Mert hát minden egyes jelentkezés a táborainkba számunkra felér egy szívdobbanással, de amikor hetven év bölcsességével és tapasztalatával gyarapodik a Csapatunk, az kivételes ajándék. Életereje és nyitottsága, amivel a Balin létezett, beragyogta a mi ottlétünket is. Drága Zsike, köszönjük, hogy részesei lehettünk az utadnak. Köszönjük, hogy láthattuk, ahogy napról napra nyílik a szíved. Köszönjük az őszinte szavakat. ❤️ Olvassátok szeretettel Zsike inspiráló történetét!

Mi volt az első gondolatod, amikor megtudtad, hogy a 70. születésnapod apropóján a Lányoddal közösen elutaztok Balira? Hogy készültél lélekben az utazásra? Voltak Benned félelmek?

El sem tudtam hinni, fel sem fogtam, hogy valóban eljutok erre a csodálatos helyre. Sokszor utaztunk - amikor a gyerekek kicsik voltak, velük, később a férjemmel, de Európán kívülre soha nem jutottunk el. Valahogy mindig úgy éreztük, hogy ez meghaladja a mi lehetőségeinket. Néztünk filmeket Baliról, olvastunk is útleírásokat, de itt mindig meg is álltunk. Most, amikor realizálódott, hogy eljutok oda, rögtön elővettem a térképet, megnéztem, hol is van, hogy lehet oda eljutni. Igyekeztem mindent elolvasni, amit csak találtam az interneten. Magáról a szigetről, a helyi szokásokról, az ottani életről. Elolvastam nagyon sok turista beszámolóját, olyanokét is, akik több hetet, hónapot éltek ott.

Próbáltam „megtanulni” Balit.

Én az utazásokban már a készülődést is nagyon szeretem, alaposan fel is készülök minden útra. Most ezt a lányommal, Zsuzskával közösen tettük, sokat beszélgettünk az útról, együtt csomagoltunk, megosztottuk, ki mit vigyen, mi az, ami biztosan kell és mi az, ami nem. Félelem egyáltalán nem volt bennem, csak óriási kíváncsiság.

Attól a naptól kezdve, hogy biztossá vált az utazás, a naptáramban elkezdtem a visszaszámlálást. 84 napról indult.

Milyen lett végül a Te Balid? Hogyan érezted Magad az ott töltött 9 nap alatt?

Az utazás és az ott töltött idő minden pillanata csodálatos volt. Az is igaz, hogy én minden utazásra úgy készülök és úgy megyek, hogy jól akarom magam érezni, s nem is nagyon engedem, hogy bármi is

elrontsa. Ez az út most nagyon jókor jött. Egy nagyon nehéz időszak áll mögöttem, túl sok veszteséggel, tragédiával, szomorúsággal. Reménykedtem, hogy Balin ezek a helyükre kerülnek bennem. Nagyon elgondolkodtató és számomra meghatározó élmény volt az első nap, amikor bemutatkoztunk egymásnak. Végig hallgatva a csapattársak gondolatait tudatosult bennem, hogy mindannyiunknak megvan a maga gondja-problémája, szinte mindegyikünk súlyos terhet cipel. Ez bennem nagyon mélyre ment és valamit át is fordított.

Mi volt Számodra a legnagyobb komfortzóna átlépés?

Úgy gondoltam, az lesz a legnehezebb, hogy magamról, a problémáimról, a fájdalmaimról

gyakorlatilag számomra ismeretlen emberek előtt beszéljek. Ez nekem több, mint 2 évig nem ment.

Ott viszont hallva a csapattársak történeteit, én is meg tudtam nyílni. Ami nagyon nagy áttörés volt, két és fél év után ott mondtam ki először hangosan, hogy mik is voltak azok a tragédiák, amik történtek velem, velünk.

Addig mindig csak annyit mondtam, hogy nagyon sok rossz dolog történt velünk. Balin konkrétan el tudtam mondani, mik voltak ezek a rossz dolgok.

A táborunk témája EGYÜTT BALIN volt, ahol 7 anya-lánya páros is rész vett, köztük Ti is. Milyen hatással volt Bali, a közösségünk, a programok, az együtt töltött idő a Ti anya-lánya kapcsolatotokra?

Bali nagyon jó alkalmat adott arra, hogy Zsuzskával sokat beszélgessünk. A tragédiáinkról, az egymáshoz fűződő érzelmeinkről és arról is, hogy a kisunokám, Áronka születése óta belesimultunk az anyuka-nagymama állapotba, s nagyon kevés hangsúlyt fektettünk az anya-lánya kapcsolatra. S arról is tudtunk beszélni, hogy nem jó az, hogy nekem Áronka jelenti a MINDENT. Két és fél év alatt nagyon bezárkóztam, a szűk családon kívül senkivel nem akartam találkozni. Gyakorlatilag állandóan arra vártam, mikor lehetek Áronkával. Ez volt az egyetlen örömforrásom. Ezzel pedig óriási terhet raktam Zsuzska vállára, hiszen neki még arra is figyelni kellett, hogy biztosítson időt nekem arra, hogy Áronkával legyek, hiszen tudta, hogy én csak ezalatt az idő alatt érzem jól magam. Kellett ez az út arra is, hogy ráébredjek, a saját jólétemről magamnak kell gondoskodni, nem ruházhatom át ezt a feladatot senkire.

Milyen a DSM közösség? Milyennek láttad a csapatunkat?

A DSM egy csodálatos közösség. Anett, Ivett, Zsuzsi csodálatos emberek. Érzékenyek, empatikusak, kedvesek, segítőkészek, gondoskodóak. Mindenre odafigyelnek, biztonságot adnak. Mindamellett, hogy az egész út nagyon precízen és profin volt megszervezve, emberileg is annyira közel kerültünk egymáshoz, mintha ezer éve ismerősök, barátok lennénk.

2 hónap távlatából visszatekintve, mit hoztál haza Magaddal Baliról? Mit adott Neked az utazás?

Balin egészen más életérzést tapasztaltam. Az emberek őszinték, kedvesek, elfogadóak, pozitívan állnak a dolgokhoz. Amit még kaptam Balitól, az úttól, a csapattól, a lányoktól, az elfogadás. S az, hogy csak a ma van. A tegnap már nincs, elmúlt, azon már nem tudunk változtatni. A holnap pedig még nincs, bizonytalan. Az itt és most a fontos, ezt kell megélni. A saját jólétemről pedig csak én gondoskodhatok. Hatalmas felismerés, hogy mindenki nehéz puttonyt visel. A puttony tartalma ugyan más, de a súlya ugyanolyan nehéz mindegyiknek. S merjünk és tudjunk őszintén egymás felé fordulni, kimondani, ami fáj, de azt is, ami jó és ami boldoggá tesz.

Soha nem felejtem el azt az kitörő örömöt, amit akkor éreztem.

Fogadjátok szeretettel Juli gondolatait, aki a 2024 tavaszi ÖRÖMTÁBOR egyik lelkes résztvevőjeként osztotta meg velünk élményeit. Introvertált személyiségként nemcsak hogy bátran fejest ugrott Vietnám vibráló világába, de mindezt egy addig ismeretlen csapat tagjaként tette meg.

Juli, hihetetlenül büszkék vagyunk rád, és hálásak, hogy megnyitottad előttünk a szíved! A soraidat újra és újra elolvasva mindig visszarepülünk a mi színes, bolondos Vietnámunkba. ❤️

Mi az a 3 szó, ami először eszedbe jut, ha a tavaszi, vietnámi táborunkra, a közösen átélt élményekre gondolsz így 6 hónap távlatából?

kapcsolódás, találkozás, öröm

„Remegő kézzel küldöm nektek a jelentkezésemet, egyrészről nagyon izgatott vagyok, másrészről pedig van bennem egy kis félelem- amit nem bánok, mert talán azt mutatja, hogy kijjebb merészkedem a komfortzónámon.” – így fogalmaztál a jelentkezés során. Miért döntöttél úgy, közösségi utazás

formájában, egy Számodra akkor még ismeretlen Csapattal fedezd fel Vietnámot? Mi segített, hogy úrrá legyél a benned lévő félelmeken?

A múlt év végén kezdtem érezni azt a vágyat, hogy több olyan emberrel kapcsolódjak, vegyem körül magam, akik hasonlóan gondolkodnak, hasonló értékek mentén döntenek és élik meg a hétköznapjaikat, mint én. Az online térben könnyebb volt rátalálni ezekre a közösségekre, és egy utazás nagyon jó aprópónak tűnt az ehhez való „élő”, offline kapcsolódáshoz. Ezeken kívül, nagyon vonzott Vietnám, szeretek Ázsiába utazni. Ami segített átlendülnöm, hogy nagyobb volt a lelkesédesem, mint a félelmem.

Introvertált személyiségként hogyan élted meg a közös programokat, az együtt töltött időt, a zsizsgést, a vietnámi pörgést?

Könnyű volt kapcsolódni és könnyű volt elbújni is, amikor azt éreztem. Igyekeztem mindig figyelni arra, hogy éppen melyikre érzek vágyat, és aszerint menni az érzésekkel. Jó volt néha csak figyelni kívülről a pörgést, egy jó étel mellett egy étterem teraszán, de ugyanolyan jó volt felülni egy idegen mögé és motoron belevetni magam Saigon közepébe. Soha nem felejtem el azt az kitörő örömöt, amit akkor, ott éreztem.

Vietnám felfedezésén túl kiszakadásra és feltöltődésre vágytál. Megkaptad ezeket? Ha igen, akkor mi segítette ezt leginkább elő a 12 nap alatt?

Abszolút megkaptam. Egy másik kultúrába, számomra idegen emberekkel lenni egy teljesen másik perspektívába tudja helyezni a saját életünket.

Megismerkedni egy ország történeteivel, miközben a csapattársak történeteivel ismerkedem nagyon erős élmény volt. Illetve azt éreztem, mindenre van idő.

A reggeli jógára, üldögélni az óceánban, élvezni azt a sokféle ízt, sétálni, felfedezni, kapcsolódni, rácsodálkozni, miközben nem kell törődnöm a szervezéssel, csak élvezni, ami jön, és azt a különleges figyelmet és a gondoskodást, amivel körbevettetek minket.

Tapasztaltál, tanultál bármi olyat az ottlét alatt, amit aztán haza is tudtál vinni Magaddal? Akár egy minta, egy érzés, egy szokás, egy gondolat, bármi.

Amikor eszembe jut az utazás, mindig nagyon erős hála jár át és büszkeség, hogy ezzel meg tudtam ajándékozni magamat. A hazahozott kis ajándékok itt lapulnak mellettem, a megáldott fa karkötő, aminek még mindig érződik az illata, a naplómban beragasztott kis cetlik.. és nagyon szeretem, hogyha itthon belépek egy jógaterembe és ugyanazt az illóolajat használják, amit Vietnámban használtunk, elönt ugyanaz az érzés. Amit még Tőletek tanultam, és igyekszem mindig alkalmazni, hogy minden programot különlegessebbé tud tenni egy kis figyelmesség, gondoskodás, szeretet, ezt igyekszem továbbadni a körülöttem lévő embereknek is.

Melyik program volt Rád a legnagyobb hatással? Miért?

Nagyon szerettem azokat a programokat, amik más dimenzióba tudták vinni egy-egy helyet- például számomra nagyon erős élmény volt a meditálás a Mi-Sonnál vagy amikor naplementében ültünk a Márvány-hegyen ujjaink között forgatva a karkötőinket, hallgatva a buddhista imákat. De sokszor olyannak éreztem ezeket a programokat, mint ami csak elindít dolgokat, elindít egy-egy beszélgetést az óceánparton, egy-egy gondolatot, amiben hirtelen megértem egy kis szeletét valaminek, amire eddig nem volt rálátásom, vagy egy érzést, amit ölelésekben tovább tudok adni.