Családos nő egyedül Balin?!? Igen.

Enikő 2020-ban csatlakozott hozzánk először, egy hazai jóga hétvégére, s onnantól nem volt megállás. Óriási öröm volt számunkra, amikor megérkezett a jelentkezése a márciusi Bali táborunkba - hiszen pontosan tudtuk, hogy milyen intenzív időszak van mögötte: megszületett második kisfia, és közben munkahelyet is váltott. Innen üzenjük Enikőnek: szerintünk az egyik legnagyobb ajándék, amit a gyerekeidnek adhatsz, hogy a példádon keresztül megtanulják önmagukat szeretni. ❤️

Olvassátok szeretettel, hogy mit adott Enikőnek és a családjának a 8 napos álomutazás Balira.

Két kisgyermek anyukája vagy, és főállásban dolgozol. Hogy néz ki egy átlagos napod? Milyen kihívásokkal kell megbirkóznod?

Igen, két kisgyermekem van, egyikük majdnem 6, a másikuk pedig 2 éves. Mivel 8 órában dolgozom egy multinacionális gyógyszeripari vállalatnál, így fontos, hogy valahogy egyensúlyt teremtsek a család és a munka közt. Szerencsére rugalmas a munkaidőm, így picit könnyebb a gyerekekkel járó logisztikát megoldani, de sajnos ez sokszor az „énidőm” feláldozásával jár, annak érdekében, hogy mindkét helyen tudjak teljesíteni. Van, hogy altatás után még visszaülök a gép elé, nem pedig a pihenésre koncentrálok, ez sajnos nagyon hamar meglátszik a mentális állapotomon. Kevés segítségünk van a mindennapokban, a Férjemmel oldjuk meg a család szinte összes gondját-baját.

Volt bármilyen félelem, visszatartó erő, amik miatt hezitáltál, hogy velünk tarts-e Balira?

Természetesen. Nem volt egyszerű a döntés, hogy Veletek tartok-e vagy sem. Épp egy nehezebb időszakot éltünk meg családilag is, ez nagyon rányomta a bélyegét a hangulatomra, rettenetesen fáradt, és motiválatlan voltam. A Férjem és a család nagy része viszont bíztatott, hogy nagyon jót fog tenni egy kis kiszakadás a mókuskerékből, és a munkahelyem is épp akkor ajánlott egy hosszabb szabadság lehetőséget, így végül úgy gondoltam, itt a jel, és az idő. Mint minden anya, féltem itt hagyni hosszabb időre a gyerekeket, aggódtam, hogy jól lesznek-e, nem hiányzom-e majd nagyon, mit fognak enni, és persze hogy mi lesz, ha épp betegek lesznek. Mindenféle horror forgatókönyv megfordult a fejemben... De szerencsére a félelmeim alaptalannak bizonyultak, a gyerekek remekül vették az akadályokat, a nagyszülők pedig jól elkényeztették őket.

Persze voltak negatív hangok is a környezetemben, akik a szokásos „mantrát” ismételgették, hogy micsoda önző ez egy családos nőtől, hogy egyedül elmegy és nem viszi magával a családját...nos, az utazás után ők is máshogy álltak hozzá már ehhez a kérdéshez, mikor látták, hogy milyen pozitív hatása volt nem csak rám, hanem a családra is. Nem szabad rájuk hallgatni, ahogy én látom, sokszor ők nem merik a saját korlátaikat átlépni, így egyszerűbb a másikat bántani.

Visszakerestük a jelentkezéskor megfogalmazott motivációdat: Béke, önismeret, beteljesült álom. Hogy értékeled mindezt 5 hónappal a tábor után? Megkaptad azt az utazástól, amit vártál?

Abszolút megkaptam, sőt még többet is... Hihetetlen volt a sziget energiája, nekem ez volt az első utam Balira, élt bennem egy kép gyönyörű tengerpartokról és trópusi idillről, de az első pár napban rájöttem, hogy Bali nem csak ennyi. Sehol nem tudtam még ennyire kikapcsolni és töltődni. Hihetetlen, hogy mennyire nyugodt hely, kedvesek az emberek, bámulatos a környezet, ami mind segített, hogy pár óra alatt beleszeressek.

A helyi rituálék pedig, főként a víztisztító ceremónia ráébresztett, hogy mennyire fontos az, hogy magamba is fektessek energiát, ne csak a családom jóllétébe. Évek óta felgyülemlett feszültségeket szabadított fel, a mai napig hálás vagyok érte, hogy részt vehettem.

23 fős Csapat tagjaként érkeztél az istenek szigetére márciusban. Mennyire volt tere így annak, hogy akár a csapat keretei között, akár róluk lecsatlakozva a Magaddal való kapcsolatodat ápold?

Kicsit féltem tőle, hogy milyenek lesznek az útitársak, hiszen én nem barátnővel, vagy társsal érkeztem. De ez a félelmem is igen hamar elillant, hihetetlen, hogy milyen remek embereket vonz a Ti missziótok és mennyire jól passzolt mindenki a csapatba. Volt alkalmam hosszú beszélgetésekre a medence partján, út közben, a rizsföldek mellett, érdekes egybeesések derültek ki az életünkből, viszont, ha épp arra vágytam, bekuckóztam egy könyvvel a kezemben és magamban voltam. Én az a típus vagyok, aki szeret egyedül lenni, így nekem ez is fontos volt, de abszolút meg tudtam valósítani ezt az igényemet is a társasági élet mellett.

Ki tudsz emelni 2-3 momentumot a 8 élménydús napból, ami abszolút felülmúlta a várakozásaidat és azóta is óriási szeretettel gondolsz rá?

Most itt mondhatnám, hogy minden, mert összességében nézve mind a 8 nap egy csoda volt, de ha ki kellene emelnem pillanatokat, akkor mindenképp a fentebb említett víztisztító ceremónia volt az egyik, ami nagyon sokat adott. Olyan könnyűnek, és szabadnak mint a ceremónia után, hát, már nem is tudom mikor éreztem magamat... talán soha. Ami viszont rendszeres volt a nyolc nap alatt és mindig szeretettel gondolok vissza rá, azok a reggeli jógák voltak Anettal, a kis teraszon kint a természetben, a füstölőillatban. Nagyon jól esett minden napomat így indítani, valahogy teljesen más energiákat szabadított fel, mint egy „átlag” jóga a mindennapokban.

A résztvevők szinte mindegyike elmondta, hogy magasságokat és mélységeket is megéltek a tábor során. Számodra mi volt a legnagyobb kihívás az ottlét alatt, és hogy sikerült azon felülkerekedned?

A legnagyobb kihívás számomra az volt, hogy leküzdjem az orvosi végzettségemből adódó félelmet a mindenféle egzotikus betegségektől. Eleinte nagyon megnéztem, hogy mit eszek meg, nehogy valamit elkapjak, és a szúnyogoktól is tartottam. Persze aztán pár csípés után úgy voltam vele, hogy most már mindegy, lesz ami lesz  Az ételek pedig annyira isteniek voltak mindenhol, hogy aztán eszembe sem jutott ezen aggódni, nem volt gond sehol, a higiéniai viszonyoktól sem kell tartani. Soha ennyi friss gyümölcsöt és zöldséget nem ettem egy nap alatt és teljesen más íze van az ottani gyümölcsöknek, így kár lett volna nem megkóstolni.

Kb. 5 hónapja utaztál el Baliról. Mit hoztál haza Magaddal? Milyen hatással van a tábor élménye a mindennapjaidra? Hozott bármiféle változást az életedbe ez az utazás?

A nyolc nap egy hatalmas koncentrált pozitív élménycsomag volt, ami aztán hetekig dolgozott bennem. Nagyon sokszor eszembe jutottak az ott átélt pillanatok, sokszor álmodtam is róla. Tudtam, hogy szeretném valahogy beépíteni azt a fajta lelassulást és békés életet, amit kint megtapasztaltam, persze ez nem könnyű, teljesen más életet élünk itthon... Viszont megértettem a magammal való kapcsolódás és az öngondoskodás fontosságát. Anyaként meg kell értenünk, hogy magunkért is felelősek vagyunk, nem csak a gyermekeinkért, és ha nem vagyunk jól, ők sem lesznek jól. Örülök, hogy megértettem, hogy az, ha néha kiszakadok, az nem hátrányos a gyerekek számára, hanem éppen ellenkezőleg. Nehéz hosszú távon ezt a békés, lassabb életet megvalósítani, persze elszakad a cérna néha, de ez által a pár nap által kaptam eszközöket a kezembe, amikhez mindig visszanyúlhatok. Nagyon hálás vagyok ezekért.

Mit üzennél azoknak a kisgyermekes anyukáknak, akik úgy vágynak a táborunk adta kiszakadásra, töltekezésre, mint egy falat kenyérre? Közben viszont vívódnak, hogy valóban most van-e itt az idő. Aggódnak, hogy mi lesz a családdal, amíg ők távol vannak.

Én azt üzenném nekik, hogy ne gondolkodjanak, menjenek. Közhelyesen hangzik, de így van. Ha felmerült benned a gondolat, hogy kicsit ki kell szakadj, akkor az úgy is van. A csapat nagyon sokat segít abban, hogy az ember ne az otthoni dolgokon rágódjon, és nagyon hamar belekerül kint az ember egy olyan flow érzésbe, ami máshol nehezen megvalósítható. A gyerekeknek és a családnak pedig előnyös ez a kis változás, egy kipihent, feltöltődött Anyát kapnak vissza, aki türelmesebben tud aztán visszaállni a hétköznapokba.